1. Paragrafus || Túléltük, no de hol fogsz lakni?

 

„Olyan hamar visszajövök, hogy nem is lesz időd hiányolni. Vigyázz a szívemre - itt hagytam nálad!”

Stephenie Meyer

 

/Jasper szemszöge/

Mit ne mondjak a Volturinak hála tényleg rendbe jöttem és Susan is! Elképesztő volt miket nem tudtam meg miközben szívták ki belőlem a mérget. Pedig csak megkarcolt… tényleg erős volt Caius főleg így ha a mérge még karcolásban is súlyos problémákat ad! Hálát adok Alice-nek, hogy megtanított  arra, hogy legyek erős lelkileg.

-          Köszönök mindent… Aro! – mondtam őszintén.

-          Örülök hogy segítségedre voltam drága gyermekem! – a kezét nyújtotta. Tiszta volt a             lelkiismeretem és semmi nem volt amit nem kellett volna tudnia.

Odanyújtottam kezem beleráztam. Hmm… ez túl simán megy. Megölöm Caius-t és még ápolnak is… valami nem fair itt. Nem foglalkoztam vele, jól voltunk mind a ketten csak ez a lényeg. Susan meg valami kenőcsöt kapott porcelán testére. Mivel ilyen „törékenyek” vagyunk a Volturi kifejlesztett egy kenőcsőt (amit csak ők használnak) ami a töréseket rendbe hozza. Igaz több hónap is eltelhet vele de nem is ez a lényeg. Kiértünk Volterra-ból és egyszer csak Susan megállt.

-          Nekem valami nem tetszik ebben a Volturiba!

-          Hidd el nekem is rossz elő érzetem volt… illetve van! – ránéztem majd vissza az útra, tovább haladtunk.

-          Nos így már, hogy kettecskén vagyunk mit tegyünk!

-          Bocs de ezt most nem értem! – mosolyogtunk.

-          Hát hol fogok lakni?

-          Uhh ezen még nem gondolkodtam.

-          Na tessék ki mentesz azt nem gondolsz arra, hogy hol lakjunk! –nevetett. Hírtelen komolyra vettem a dolgot!

-          Susan, valamit be kell, hogy valljak! – néztem a lábaimra miközben mentünk.

-          Ajjaj ez komolyan hangzik! Csak azt ne mond, hogy valójában csak arra kellek, hogy mossak, rendet tartsak, és étellel várjalak haza! – nevetgélt. Megálltam. Ő is de csak a fejét fordította felém. – Komolyan veszem mondjad csak! – mosoly. Ez a lány… olyan más… mosolygós, kedves és csodás! De valljuk be, Alice még mindig viszi az ismerkedés díjat és a többi dolgot! Hírtelen megfogtam vállait majd a kezem tovább csúsztattam a hátára, hogy megöleljem. Éreztem rajta ,hogy nem érti miről van szó.

-          Házas vagyok, Susan! De remélem nem más szemmel néztél rám mint barát! – mondtam egy levegővel gyorsan és csak öleltem. Levegőt nem vett, csak nyelt egyet. Ránéztem. – Minden rendben? Kérlek válaszolj! De ne úgy, hogy lekiabálod a fejem! – próbáltam viccesre fogni a dolgot, hát ha. Végre rám nézett majd mosolygott. Megnyugodtam, de hírtelen egy nagy CSATT hang ment végig a Forksba vezető úton. Igen, megpofozott, és még nevetett is. – De nem kiabáltad le a fejem! – nevettünk, majd az ütős kezét az arcomon éreztem. Csak nézte a pofon helyét. Majd a szemembe nézett, utána a számra aztán el és vele együtt a jobb kezét is levette az arcom.

Csendben haladtunk egész úton. Néha megálltunk, mert vagy egy tehenet vagy egy virágot látott meg. Míg a lány a gyűjtött virágait szedte szét, megszólalt.

-          A feleségedet véletlen nem Alice-nek hívják? – kérdezte a csokrát nézve.

-          De, de te ezt honnan tudod?

-          Ááá lényegtelen! Csak kérdeztem! – mosolyodott el rám nézve. Hát ha nem akar róla beszélni akkor nem faggatom. Gondolkodni kezdtem.

 Hova is raktam a Jetskimmet?! Ja, hogy nem tudtad, hogy van Jetskim az más… felvilágosítalak, hogy születésnapomra Edward ügye anno motort adott most meg Jetskit.

Ráadásul egy RXT 255-öst ami ezüst-narancssárga színekben pompázik. Susy állt elém egy szál virágot tartva, a többi szál a földön hevert szétszedve.

             -          A tied! – fűzte hozzá. Megálltam és csak bambultam. – Vedd el,                                       nem harap! – nevetett. Elvetem majd elmosolyodtam. Ismét                                                                      elindultunk.

            -          Lánytól még nem kaptam életembe virágot! Nem mint ha fiútól igen. –                                  kacagtunk, de a tekintetemet csak a növényen tartottam.

-          Hát eljött az ideje ,hogy kapjál!

-          De akkor is, ez fordítva szokott lenni! – mondtam már rá nézve, kiakadva.

Csak röhögött. Megérkeztünk a kikötőhöz.

-          Melyik a tied? – kérdezte Susan. És én rá mutattam. – Ne már, hogy ezen fogunk menni.

-          Probléma? Választhatod az úszást is! – néztem rá „csúnyán”.

-          De, hogy is, remek ez a… a… Jetski! – mosolygott. Megfogtam a gépemet és vízre tettem, majd hopp egy ugrás és rajta ültem. Parton hagytam cípőmet és zoknimat. Láttam, hogy Susy nem nagyon tud beszállni így segítenem kellett.

-          Vedd le a csukád mert ha beleesünk csak nehezék lesz a fent maradásnál! Na kapaszkodj! Gyorsan haladunk mert nem 5 centis a Atlanti Óceán! – mondtam majd gázt adtam kezemmel és a kezembe lévő virág szállal.

-          ÁÁÁ! VÁRJ MÁR! – kiáltott. Lelassítottam, hátra néztem!

-          Mi az, mi a baj?

-          És hova kapaszkodjak? Mert ahogy elnézem kapaszkodót vagy biztonsági övet nem látok a Te kis vízi járművödön.

-          Upsz tényleg… ööö… karolj át!

-          HOGY MI?

-          Mondom karolj át, Alice is úgy szokta!

-          De ő a feleséged én meg egy ismeretlen csaj vagyok!

-          Nem, te Susan vagy, a legjobb barátom ezentúl! – elpirult én meg úgy tettem mintha nem látnám és előre fordultam. Először csak a bal kezét óvatosan rácsúsztatta a hasamra, majd a jobb kezét már kicsit magabiztosabban helyezte el.

Elindultunk, lassan gyorsultam fel, hogy szokja az óceán hullámait no meg a gyorsaságot. Így, hogy Edward fel turbózta pik-pak elértünk Spanyolba majd annak partját nézve eljutottunk Washington állam kikötőjéhez. Miközben közeledtünk a parthoz két ismert alakot és ismert szagot fedeztem fel akik a kikötő melletti sziklás vidéken üldögéltek a távolt bámulva. Kik ezek vajon? Jobban bele szippantottam a levegőbe… Alice illata az egyik az biztos

             -          Kérlek ne menjünk erre, itt van az exem, semmi kedvem                                                 találkozni vele! – kérlelte.

Szólás nélkül tovább mentem… nekem se volt kedvem megzavarni őket. Ahogy láttam elvoltak… rendesen. Megérkeztünk egy másik kis part szerű valamihez ahol száraz földet értünk. Leugrottam a jetskiről és kitoltam amennyire tudtam. Majd megfogtam Susan derekát és kivittem a szárazra. Felemeltem a jetskimet és kivettem a vízből letettem egy szikla és egy fa közé.

-          Na mehetünk. Kitaláltam hol fogsz lakni át menetileg.

-          Ez remek hír! – mosolygott de éreztem rajta, hogy valami nincsen rendben.

-          Mi a baj?

-          Semmi. Miből veszed? – áll mosoly.

-          Susan, képes vagyok az érzéseket befolyásolni és érezni is őket! Úgy, hogy mondjad mi a baj mert ha nem akkor bedoblak a vízbe!

-          Ha bemerészelsz dobni olyant kapsz, hogy… hogy… hogy azt nagyon megbánod!

-          Na gyere csak! – közeledtem hozzá és bekerítettem. Majd feltettem a vállamra.

-          ERESZ EL JASPER! FIGYELMEZTETLEK HARAPOOOOOO… - nem tudta befejezni mert bedobtam a vízbe. Egyszer csak feljött és halálomat kívánva kifutott és elkezdtünk játékból verekedni. Megint bedobtam, és ő megint támadott. Ez így ment egy ideig.

-          Kitartásod van az biztos! – és megint bedobtam, mikor feljött.

-          Egyszer úgy is belöklek a vízbe.

-          Na kíváncsi vagyok én arra. – félmosoly. Ismét támadott de megint az óceánba kötött ki.

-          Te csalsz! – mondta. Én meg felkacagtam.

-          Na és, hogy?

-          Azt nem tudom de biztos. Anno sose vesztettem senki ellen!

-          Azok az idők elmúltak! – mondtam hencegve. Majd kigomboltam ingem, le tettem egy sziklára a virággal együtt és beugrottam Susan-hoz.

Elvoltunk. Víz alatti egy kétszemélyes kakasviadal, víz alatt búvárkodtunk. A lényeg, hogy nagyon jó volt. Sose éreztem magam ennyire szabadnak.

Szerző: Luna ~kislány :P~ | 2011. július 2.
Linkajánló